2013. május 16-19., Zenta

Kapcsolódó programjaink az Eseménynaptárban!

Az Énekelt Versek Zentai Fesztiválja a vajdasági magyarság egyik legnépszerűbb, főleg fiatalok részvételére számító nagyrendezvénye, amely a zentai Zyntharew együttes és a zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ kezdeményezésére jött létre 1995-ben a budapesti Kaláka együttes nagyfokú szakmai támogatásával. Jellegét tekintve művészeti és szórakoztató, hiszen amellett hogy művészi értékeket hordoz, célja a közönség szórakoztatása, mégpedig a lírai élmények elmélyítésével. Funkcionális szempont szerint többfunkciós (egyrészt irodalmi, másrészt zenei, de néhány évben fontos szerepet kapott benne a képzőművészet is versillusztrációk közvetítésével). Nemzetközi-nemzeti rendezvény, amelynek versenyprogramjára a vajdaságiakon kívül az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, muravidéki, drávaszögi és magyarországi csoportok, illetve szólisták benevezését is várjuk. A három-négynapos rendezvény zentai (verseny-, gyermekprogram és gálaműsor, zenés áhítat) és vajdasági helyszíneinek programjait (a külföldi fellépők tájolása évente négy-öt helyszínen) átlagban másfél ezer néző tekinti meg.

Mivel a fiatalokat, szórakozásukat a zene nagymértékben jellemzi és neveli, a fesztivál elsődleges célja lírai és zenei anyanyelvük erősítése és fejlesztése, valamint az a szándék, hogy minél több fiatal figyelmét felkeltse az igényes és értékes vajdasági magyar kortárs költészet és dallamanyag iránt. A versenyprogramban való részvétel feltétele ugyanis, hogy a versenyzők műsorán legalább három megzenésített vers szerepeljen. Ezek közül az egyik mindig a szervezők által megadott költő verse.

Így az elmúlt évek során a fellépők a vajdasági és az egyetemes magyar irodalom legkiválóbb kortárs, illetve klasszikus költőinek verseit zenésíthették meg: 1995-ben Fehér Ferenc Zentai hajnal, 1996-ban Tóth Ferenc Naphívogató, 1997-ben Koncz István Vereség, 1998-ban Petőfi Sándor egyik szabadon választott költeménye, az 1999-ben meghirdetett, de elmaradt fesztivál verse Tari István Kiadó a keresztút, 2000-ben Böndör Pál Széthullás és Weöres Sándor Ének a határtalanról, 2001-ben Beszédes István Háló, 2002-ben Papp József Mit szeret a luftballon?, 2003-ban Cs. Simon István Fehér árnyékú madár, 2004-ben Tari István Szorongó fehérségben, 2005-ben egy József Attila-vers és Jung Károly Könnyű szél, dallam, 2006-ban Sinkovits Péter Szótagolt alázatkereső, 2007-ben Szűgyi Zoltán vajdasági születésű, ma Budapesten élő költő A magad helyén, 2008-ban Verebes Ernő zentai költő-zeneszerző Folyók fölött, 2009-ben Fenyvesi Ottó topolyai születésű, ma Veszprémben élő költő Maximum rock & roll, 2010-ben Tolnai Ottó Ne gyere vissza, 2011-ben Orcsik Roland óbecsei születésű, Faludy- és Sinkó Ervin-díjas költő Ropog a hó, 2012-ben pedig Csík Mónika Kilátó-díjas költő Térhatárok vagy Bújócska című költeményét.

A fesztivál minden évben valamilyen évfordulóhoz is kapcsolódik: 1997-ben például a zentai csata háromszázadik, 1998-ban Petőfi Sándor születésének százhetvenötödik, 2000-ben a magyar államalapítás ezredik, 2005-ben József Attila születésének századik, 2006-ban Zenta város szabad királyi városi rangja elnyerésének ötszázadik, 2007-ben Hunyadi Mátyás trónra lépésének ötszázötvenedik, 2009-ben Kazinczy Ferenc születésének kétszázötvenedik, 2010-ben Erkel Ferenc születésének kétszázadik, 2011-ben Liszt Ferenc születésének ugyancsak kétszázadik, 2013-ban pedig Weöres Sándor születésének századik évfordulójához.

Amikor a Vasen svéd népzenei együttes színpadra állt azokkal a zenei kiválóságokkal, akikkel a különböző turnéikon játszott, az uppsalai Népzenei Gála csakis a legmagasabb színvonalat nyújthatta – mint maga Andreas Jakobsson.

A Vasen hozzájárulása a svéd népzenei hagyományok megőrzéséhez egyedülálló. Amellett, hogy saját szerzeményeikkel talán a műfaj legjelentősebb képviselői a nagyvilág színpadán, felülmúlhatatlan képességgel rendelkeznek ahhoz, hogy egyszerű eszközökkel varázslatot teremtsenek a feldolgozásaik által is. Erőteljes intrókkal, egyedi tempóval, vagy éppen körmönfont zenei átkötésekkel értelmezték újra az előadott műveket.

Amellett, hogy soha nem adják fel svéd zenei örökségüket, a figyelmes hallgató felfedezheti a klezmertől az ír népzenén keresztül az amerikai folk hatását is. Mint ahogy talán a külföldi elemek megjelenése nélkülözhetetlen része is a zenei identitás megőrzésének és megerősítésének. Ezen az estén a polkák és az indulók egyszerre tűntek vadonatújnak és ugyanakkor időtlennek.

Martin Hayes és Dennis Cahill, akik a The Dubliners stílusában képviselték a népzenei és “pub music” hagyományokat, kifinomultsággal és egyedi komplexitással vonultatták fel ír népzenei repertoárjukat. A szombat esti gálát egy egyedi hangszerrel nyitották, amely igazán ámulatba ejtő, amikor megszólal – mindezt anélkül tették, hogy kockára tették volna a tipikus ír “swing” tiszta varázslatát.

Az est egyik legerőteljesebb momentuma volt, amikor a Vasen együtt játszott Martin Hayes-szel és Dennis Cahillel, egyedi módon keverve a svéd és az ír népzenét anélkül, hogy egyetlen ütemet is hibáztak volna. A másik felülmúlhatatlan pillanata az volt a Gálának, amikor Sebestyén Márta és kísérő zenekara vette át a színpadot: a melankólikus, panaszos dallamokat néhol intenzív zenei részek törték át, amelyek aztán ismét visszafogottabb magasságok felé szárnyaltak.

A Gála vége különösen említésre méltó, amikor minden zenész egyszerre állt a színpadon. A záró hangok egyedi módon ötvözték a magyar, ír, és svéd népzenét: mindannyian úgy játszottak, mintha otthon lettek volna.

Forrás: UNT.SE cikke alapján

Hagyományok, művészet és gasztronómia

A Budavári Húsvéti Sokadalom második alkalommal vár, hogy közösen elevenítsük fel a húsvéti hagyományainkat! 2013. március 30. és április 1. között az ébredező természetben és a Budavári Palotában kellemes időtöltésnek nézhetünk elébe a Húsvéti Sokadalom programjain, mellyel a keresztény vallás legnagyobb ünnepét, a megváltást és egyben a tavasz eljövetelét ünnepelhetjük. Újra életre kelnek a nagyszombat, a rügyfakasztó vasárnap és a vízbevető hétfő népi hagyományai. A Budavári Húsvétot még számos színpadi program, koncertek, gyerekprogramok, kirakodó vásár, gólyalábasok, mutatványosok, kézművesek, táncházak, borterasz, gasztronómiai programok és hímes tojások teszik színesebbé. A koncertek sorában hazánk legkiemelkedőbb muzsikusai szórakoztatnak.

Könyvbemutató 2013. március 22. (péntek) 19.00 óra, az Erdélyi zenészek klubja előtt

A könyvet bemutatja: Dresch Mihály és Kelemen László
Közreműködik: Kubinyi Júlia, Janka Barnabás és az Üsztürü

A Magyar Napló és a Hagyományok Háza kiadásában jelent meg 2012. év végén a Felsütött a nap az égre c. rendhagyó daloskönyv, amelyhez Sebestyén Márta írt ajánlást. A könyv anyagát Rosonczy-Kovács Mihály népzenész, a Fonó népzenei programmenedzsere válogatta és szerkesztette, a fejezeteket ismert népzenészek, szakemberek írták. A különös gonddal összeválogatott kötet, részletes díszítésekkel ellátott, mégis letisztult kottaképekkel, gazdag szöveganyaggal közöl százötven népdalt. A kötetből kilenc táj jellegzetes arculata is kirajzolódik: történeti-földrajzi leírások, versek, prózai részletek, valamint a táncházi énekesek, muzsikusok legkiválóbb mesterei – többek között Berecz András, Juhász Zoltán, Szerényi Béla – személyes hangvételű esszéi hozzák közel a világot, amelyben a dalok születtek.

A könyvet Dresch Mihály zenész és Kelemen László a Hagyományok Háza főigazgatója mutatja be. Közreműködik Kubinyi Júlia népdalénekes, Janka Barnabás színész és az Üsztürü zenekar.

“Irodalmi értékű badekker – forgassák, olvasgassák haszonnal. Dalra, vonóra fel, kedves barátaim!” – írja Sebestyén Márta.

A kötet esszéit írták: Agócs Gergely, Berecz András, Csender Levente, ifj Csoóri Sándor, Dóra Áron, Draskóczy Lídia, Juhász Zoltán, Halmos Attila, Juhász Zoltán, Szerényi Béla

Rosonczy-Kovács Mihály, aki maga is gyakorló népzenész hegedűs (a FolkEmbassy – Népzenei Nagykövetség), rendhagyó népdaloskönyvében kilenc tájegységet választott ki a Kárpát-medencéből és Moldvából. Különös gonddal összeválogatva, részletes díszítésekkel ellátott, mégis letisztult kottaképekkel, gazdag szöveganyaggal közöl százötven népdalt. A kötetből kilenc táj jellegzetes arculata is kirajzolódik: történeti-földrajzi leírások, versek, prózai részletek, valamint a táncházi énekesek, muzsikusok legkiválóbb mesterei – többek között Berecz András, Juhász Zoltán, Szerényi Béla – személyes hangvételű esszéi hozzák közel a világot, amelyben a dalok születtek. A válogatás segítségünkre lesz ünnepeinken, mert találunk benne születésnapi köszöntőt, menyasszonykísérőket vagy éppen karácsonyi regölést, ráadásul a dalok fele el van látva hangszeres akkordkísérettel is. Örömére szolgálhat a kötet azoknak, akik számos népdalt ismernek, de azoknak is, akik csak most találkoznak a népzenével. Méreténél fogva bárhová magunkkal vihetjük: táncházba, folkkocsmába, kirándulásra vagy nyári táborba. Legyen ez a szép könyv segítségére mindazoknak, akik e kultúra örökségével gazdagodni és másokat is gazdagítani szeretnének.

Svéd, magyar, amerikai és ír előadóművészek közreműködésével a Music in Uppland újra megrendezi népzenei gálaműsorát a helyi trió, a Väsen (Természet) részvételével. A trió számos országban sikeres koncerteket adott, és közben rengeteg világhírű zenésszel találkozott. Néhány közülük a Gála vendége lesz, így Sebestyén Márta is, aki nemzetközi “hangot adott” a magyar népzenének – hangot, amely olyan világokra nyit ajtókat, amelyekről korábban nem is sejtettük, hogy léteznek.

Online jegyvásárlási lehetőség az Eseménynaptár linkjén keresztül.

Jubileumi koncert Miskolcon

Bálint-napon a zene és a magyar kultúra egyik nagykövetét, Sebestyén Márta világszerte elismert népdalénekest láttuk vendégül az Európa Pontban. Márta – Andrejszki Judit csembalóművésszel és énekessel – a szerelmesek napjához illő, régi időkbe és változatos európai tájakra kalauzoló dalesttel jött el hozzánk. Előadásuk előtt Gyárfás Dorka beszélgetett a művésznővel.

Sebestyén Márta már kiskorában rengeteg benyomást szerzett különböző, akkor még inkább egzotikusnak számító országról vagy kultúráról – azok zenéin keresztül. Közgazdász kutatóként dolgozó édesapja ugyanis számos nemzetközi útjáról mindig a különböző tájak népzenéivel tért haza a hatvanas-hetvenes években; ő úgy gondolta, a népzene képes igazán megmutatni egy-egy népcsoport vagy tájegység igazi lényegét. Márta zenei érdeklődésének, tehetségének kibontakoztatásában természetesen zenepedagógus édesanyja is jelentős szerepet játszott, de nagyon nagy hatással volt rá édesapja hozzáállása és az a sokféle különleges muzsika, amelyek segítségével bejárhatta Görögországtól Türkmenisztánon át egész Dél-Amerikát – képzeletben.

Képzelőerejére sokáig szüksége is volt hasonló nagy utazásokhoz – az előző rendszerben ő sem kapott könnyen útlevelet, amellyel nemzetközi fellépésekre mehetett volna. Persze voltak visszautasíthatatlan külföldi felkérései „baráti országokba”, de nyugatra még nemzetközileg elismert művészként sem mehetett minden esetben. Sosem felejti, milyen tortúra volt egy-egy külföldi utazás még neki is, milyen volt gyomorgörccsel átlépni a határt, ha egyáltalán utazhatott – ez persze azoknak, akik a mai Európában nőnek fel (mint például fiai), szinte elképzelhetetlen.

Aztán idővel ő is eljutott olyan minden szempontból (földrajzilag és gondolkodást tekintve is) távoli országokba, mint Ausztrália, vagy Új-Zéland – sokan várták volna, hogy nem tér haza az akkor számos kötöttséggel és korlátozással működő Magyarországra, de ő sosem gondolt erre. Ahogy fogalmazott: „Itt a hazám, itt vannak a gyökereim, ahol feltöltődök, és nekem az a dolgom, hogy ezt a kultúrát elvigyem és megmutassam másoknak.” A művésznő szerint talán nem is hinnénk, hogy micsoda tisztelet és szeretet övezi a magyar kultúrát külföldön – erről sajnálatosan kevés szó esik manapság, pedig szerinte erre kellene koncentrálnunk, és azon kellene dolgoznunk, hogy tovább öregbítsük ezt a jó hírünket.

Sebestyén Márta 2010-ben ehhez kapcsolódó munkájához az egyik legrangosabb elismerésben részesült: megkapta az UNESCO Művész a békéért kitüntető címét. A díjjal egyedülálló zenei munkásságát ismerték el, amelynek keretében több évtizede a Kárpát-medence népzenei örökségét a legmagasabb művészi színvonalon képviselve támogatja a magyar kultúra és a világ kultúrái közötti párbeszédet, valamint a kulturális sokszínűség eszméjét. A díj átvételekor munkásságának egyik legnagyobb ihletője és ösztönzője, „az első igazi világzenész”, Bartók Béla 1931-ben papírra vetett gondolatait idézte, amelyet ő is teljesen magáénak érez és követendőnek tart ma is a zene kulturális különbségeket áthidaló természetéről és elhivatottságáról:

 „Az én igazi vezéreszmém, amelynek… tökéletesen tudatában vagyok; a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem – amennyire erőmből telik – szolgálni zenémben; ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle más forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás.”

Elmondhatnánk, hogy Sebestyén Márta számos díjjal, köztük az UNESCO Művész a békéért kitüntető címmel jutalmazott magyarországi népdalénekes, Liszt Ferenc-díjas és Kossuth-díjas művész. De azt hiszem, nem kell őt bemutatni. Sebestyén Márta fogalom a népzenei életben. A múlt héten vajdasági vendégszereplésen járt Andrejszki Judit barokkénekessel, csembalóművésszel és Szabó Zoltán furulyással, dudással. A szabadkai koncertje előtt beszélgettünk vele.

– Én olyan impulzusokat kaptam, amiből az lett, hogy hivatásszerűen énekelem a népdalokat. Igyekszem olyan érzelmeket átadni, amitől az emberek tartalmasabbnak, gazdagabbnak érezhetik magukat. Az is felelősségteljes feladat, hogy milyen viselkedésmintát mutatok, mit hallanak tőlem az emberek. Azt gondolom, hogy olyan zenékkel érdemes foglalkozni, amelyek kiállták az idő próbáját. Az egyes évszázados dallamok vajon miért maradtak meg? A szükség éltette, az esztétikai igény tartotta meg. S nem lehet megparancsolni a népnek, hogy ezt és ezt tessék megőrizni, mást meg ne – hallottuk Sebestyén Mártától.

Az a szerelem, ami évtizedek óta a népdalokhoz köti, mindig ugyanolyan lánggal tudott és tud égni?

– A népzene velem él, és minden életkoromat, minden lelkiállapotomat áthatja. Az életemben jöttek változások, de az alap, ami nekem biztonságot és megnyugvást ad, az a népzenével való kapcsolatom. Ez az életem mestergerendája. Jó érzéssel tölt el, hogy ez másnak is lehet kapaszkodó. Olyan gyönyörű e-maileket kapok. Egyszer egy fiatalember azt írta: depresszióm legmélyebb bugyraiból segítettek kijönni az Ön dalai. Köszönöm a segítséget, már látom a fényt az alagút végén. Ez fantasztikus, nem?

Olyan világban élünk, ahol a televízió, az internet fontos szerepet játszik az életünkben. A népzenének is jól jön akár egy olyan támasz is, mint például a televízió? Gondolhatunk itt például a Fölszállott a páva című vetélkedőre, ahol Ön zsűritag volt.

– Szembe kell nézni a mai kor kihívásaival és a média adta lehetőségekkel. Már nem várhatjuk el, hogy a népzene csak a maga természetes közegében terjedjen. Igénybe lehet és kell is venni ezeket az eszközöket is. A közösségi oldalakon, a fórumokon is olyan beszélgetések, viták folynak a népzenéről, ami igenis lehet egészséges. Öröm nézni, hogy a fiatalokat érdekli a népzene és népzenei felvételeket posztolnak. A népzenében óriási közösségi erő van. A népzene úgy köti össze az embereket, hogy egymásba bátran kapaszkodhatnak. Kontinenseken áthidaló kapcsolat ez. Kapcsolat ez a Kanadában felnőtt magyar és az erdélyi magyar között. Engem egyébként nagy élmény ér nemzetiségi táborban is. Nagyon szeretek más népek zenéjével is foglalkozni.

 Amikor más népek dalait énekli, belülről ugyanazt érzi, mint amikor magyarul énekel?

– Hogyne! Persze! Olyan jó látni, olyan jó azt érezni, hogy adott esetben a méhkeréki románok szinte magukénak érezve puszilgatnak és könnyes szemmel köszönik meg, hogy én az ő dalaikat is ápolom, mint egy közös kincset. Ez az emberiség kincse, örüljünk neki! Értékek mentén lehetünk egy közösség részei. Most, amikor mindenki hangsúlyozza a határtalanságot, azt is figyelembe kell venni, hogy ebben a nagy határtalanságban el is lehet veszni, és fontosabbá, hangsúlyosabbá válik, hogy tudjuk, mi magunk kik vagyunk, milyen értékeink vannak és mi az az érték egy másik népnél, amivel én szívesen lépek kapcsolatba, amit én a saját életembe beépíthetek. S ez nem azt jelenti, hogy elveszünk valamit attól a közösségtől. Én sohasem azért tanultam meg valamely más nép dalát, mert rekordot akarok dönteni. Valaki már megszámolta, hogy már 27 nyelven énekeltem, de én még sohasem számoltam ezt meg. Nekem annak az öröme a fontos, hogy egy újabb dallamból érezhetem a lüktetést, az életörömet. És az adott közösségben ezzel meg tudom teremteni a közös lelki élményt. Amikor eljutok például egy bolgár faluba, akkor megvan a közös hang.

Amikor eljut ilyen közösségekbe, akkor mindjárt keres olyanokat, akik énekelnek, akikkel énekelhet?

– Nem is kell keresni. A Jóisten valahogy mindig az utamba terel valakit. Hihetetlen, hogy például egy bunyevác doktorral találkoztam egy könyvesboltban és pár mondat után már arról beszélgettünk, hogy azt a dalt, amit én tudok, ő másként tudja. Na, én előveszem a kis füzetem és már írom is fel, hogy ő hogy tudja. Londonban egyszer egy szerb taxisofőr sírva vitt engem a hotelig és azt mondta, hogy köszöni, hogy énekeltem neki, mert utoljára a nagymamája falujában hallott ilyeneket. Örültem, hogy hallottam a kupuszinai Csizmadia Annát énekelni. Annak a vidéknek a dalai nem annyira ismertek, mint például az erdélyiek. Számomra óriási élmény volt megélni azt, hogy látok egy ilyen csodálatos kislányt, aki az ő vidékének egészen régi dallamait énekli. Azt gondolom, hogy nem hogy nem szégyen, hanem kötelességem is tanulni. Úgyhogy én azóta is az ő dalait dudorászom magamban, és szeretnék tanulni erről a vidékről is olyan dalokat, amelyeket eddig nem ismertem.

Ha most elképzeljük, hogy itt ül köztünk Kodály Zoltán, mit gondolna a népzenéről? Milyennek látná most a népzene helyzetét?

– Szerintem az egyik szeme sír, a másik nevet. Amiért sír, az a zeneoktatás általános színvonala, mélyrepülése, a szellemi ellaposodás. A végén még majd oda jutunk, hogy a japánoktól kell visszatanulnunk a Kodály-módszert! De a másik szeme viszont határtalan örömmel ragyogna, mert Bartókkal együtt nem is gondolta volna, hogy valaki, aki nem abban az adott faluban született, el tudja énekelni a dalokat. Bartók és Kodály nem érhették meg, hogy bebizonyosodjon, városban élve is meg lehet tanulni adott közösségek dalait, és biztos vagyok benne, hogy onnan, ahol most vannak, mosolyognak ránk és örömmel veszik, hogy ebben a kétkedésben nem volt igazuk.

A szabadkai koncert bevételét a vendégszereplést szervező Élet Szövetsége polgári egyesület a Poverello Alapítványnak ajánlotta fel a Lurkóházak működtetésére. 85 ezer dinár gyűlt össze. Surján László, az Európai Parlament alelnöke a koncert előtti felszólalásában a jótékonykodás fontosságáról beszélt, amelynek meg kell találni a helyét a mai társadalomban, hisz minden ember felelős minden emberért. A szabadkai koncerten a Kossuth-nóta a Juhász zenekar kíséretével csendült fel, a hangverseny előtt pedig a bácskossuthfalvi óvoda kis növendékei a Himnusz eléneklésével és a Szózat elmondásával lepték meg a közönséget és Sebestyén Mártát.

Forrás: magyarszo.com