Formációk

Sebestyén Márta és Szamosi Szabolcs

Szép Liliomszál (Musica Sacra Hungariae)

Különleges koncertprogram énekhangra és orgonára, elhangzanak egyházi dallamok, népdalok, valamint kortárs hazai szerzők kompozíciói is, így Koloss István Tinódi -dallamokra írt, latin egyházi szövegű szerzeményei és Békési-Marton Csaba népzenei ihletésű művei is.

Népdal orgonaszóra – első hallásra meglehetősen szokatlannak tűnik a párosítás, ezért is ígérkezik különleges zenei csemegének az a koncert, amelyet Sebestyén Márta népdalénekes és Szamosi Szabolcs orgonaművész közösen ad. Sebestyén Márta, aki több száz fellépéssel a háta mögött meglehetősen rutinos koncertező, mégis nagy izgalommal készül a műsorra, hisz számára is újdonság a népzene és az orgonaszó ilyetén párosítása.

Sebestyén Márta Kossuth-díjas előadóművész előadásában magyar népdalok és egyházi népénekek csendülnek föl, szólóban éppúgy, mint orgonakísérettel. Ehhez Szamosi Szabolcs maga készítette el hagyományos dallamok orgona-átiratait. Mint megtudtuk tőle, hallhatjuk kortárs hazai szerzők kompozícióit is, így Koloss István Tinódi-dallamokra írt, latin egyházi szövegű szerzeményeit, valamint a régizene kiváló pécsi művelőjének, Békési-Marton Csabának kifejezetten erre az alkalomra írt művét, amely egy eredeti népdalt ötvöz a zenész saját tollából származó, népzenei ihletésű megoldásokkal.

A Szép liliomszál című hangversenyen ének és orgona egyenrangú szerepet kap, hol közösen, hol szólóban varázsolva el a hallgatóságot. Miként már megszokhattuk, az est elmaradhatatlan része a hangszeres improvizáció, de úgy hírlik, Sebestyén Márta szintén vállalja ezt a műfajt is.


Műsor:

Kodály Z.: Introitus

Kyrie, „A fényes Nap…” – Passacaglia (improvizáció a „Fényes nap” témára)

Koloss I.: Amor Sanctus
Középkori himnuszok Tinódi dallamokra
Hymnus ad nocturnam
Ave maris stella
Amor sanctus


„Hazám, hazám csendes hazám…” Bartók B.: Szvit orgonára – Koloss I. átirata

„Nyújtsd ki mennyből…” Békési-Marton Cs.: Szép liliomszál

„Áldj meg minket Úristen” – improvizáció az „Áldj meg minket” témára