Írások

Cikkek, írások az elmúlt 30 évből

A zene elég

Október 2-án a Művészetek Palotája ad otthont Sebestyén Márta lemezbemutató koncertjének. Az új lemez címe Nyitva látám mennyeknek kapuját. Istenes és világi énekek hallhatóak rajta. A művészt a műsor születéséről, a népzene mai helyzetéről, a zenei nevelésről, egy világzenei albumról és a közeljövő eseményeiről kérdeztem. Elolvasom


„Sokszor azt gondolják rólam, hogy erdélyi vagyok”

Szeptember 23-án este a kolozsvári Szent Mihály-templomban kezdte meg rendhagyó erdélyi koncertkörútját Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Sebestyén Márta a Tizenöt zsoltár című műsorukkal. Rendhagyó, mivel az összesen hét helyszín mind Isten háza, és mindegyik más vallást képvisel. A zsoltárokat megzenésítő Gryllus Dániel, a Kaláka együttes egyik alapító tagja. Elmondása szerint nagyon büszkék arra, amit Kányádi Sándor fogalmazott meg: sikerül kimuzsikálniuk a versben lévő eredeti dallamot. A Tizenöt zsoltár esetében ehhez hozzájárult Sebestyén Márta, „a magyar kultúra nagykövete” is. A művésznővel interjút készítettünk. Elolvasom


A népzene - elrendelés

Ennek a lánynak gyöngyök peregnek a torkából - mondta állítólag az István, a király bemutatóján Koncz Zsuzsa. Úgy énekel, ahogy a tenger habja hullámzik - fogalmazta meg ugyanezt Gergely András bácsi, a példaképe, Türében. Így születtem: a madár repül, én énekelek - reagált minderre lakonikusan a csaknem száz nagylemezen és egy Oscar-díjas filmben hallható hang tulajdonosa, Sebestyén Márta. Elolvasom


Sebestyén Márta nem először jár Erdélyben

Csaknem háromezer erdélyi ember élte meg szellemi „csodaként” az elmúlt napokban Sebestyén Márta csodálatos hangját, amelyen a híres népdalénekes ezúttal „világi és istenes” énekeket szólaltatott meg, igazi áhítatot varázsolva az öregek, a fiatalok és a gyermekek arcára. Elolvasom


Soha nem alkuszik meg

Csempeszkopács - Édesapja szülőfalujában, a középkori vásári forgatag záróakkordjaként mutatta be az ősszel megjelenő CD-jének tervezett anyagát Sebestyén Márta népdalénekes. Elolvasom


Sebestyén Márta: „A hangom a hangszerem.”

Sebestyén Márta egyedülálló jelenség a magyar zenei életben. Több mint harmincéves pályafutása alatt minden díjat elnyert, amit csak lehetett, ám neki sem a pénz, sem a hírnév nem fontos. Hivatásán kívül a családjának él. Két tizenéves fiúgyermek édesanyjaként különösen fontosnak tartja az emberi értékek átadását, a szépre-jóra nevelést. Elolvasom


Azok a gyerekkori dallamok

Két éve még a térképen kellett megnéznie, hol van egyáltalán Magyarország. Mára Sebestyén Márta a kedvenc előadója, s ha ideje engedi, japán módszerességgel fedezi fel Magyarországot. Meggyőződése, hogy a magyaroknak és a japánoknak azonosak a gyökereik. Tadashi Ogawa, a Honda Hungary vezérigazgatója lapunknak ugyan nem magyarul nyilatkozott, de kis erőfeszítéssel tehette volna, mert szeretné megtanulni a nyelvünket. Elolvasom


Sebestyén Márta sokszínűsége

Történelmi ponthoz érkezett Sebestyén Márta: harminchárom, színpadon töltött év, megszámlálhatatlanul sok díj és elismerés után támogatót talált terveihez, így megvalósíthatta első saját szervezésű koncertjét a Zeneakadémián. Elolvasom


Jöjjetek, ó, hívek!

Harminchárom színpadi év után megtalálta első támogatóját Sebestyén Márta, így olyan produkciók és lemezek sora következhet, amelyekről a művésznő már évtizedek óta álmodik, s amelyek pénz híján eddig nem valósulhattak meg. Ennek első állomása önálló ünnepi koncertje lesz vasárnap este a Zeneakadémia nagytermében. Elolvasom


Az énekhang messzebbre jut, mint a gondolat

Sebestyén Mártát az idén a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta, nem sokkal később megkapta a Magyar Szabadság Napja díjat. Kiérdemelte a magyar kultúra nagykövete címet is, nem véletlenül: már ötévesen Kodálynak énekelt, hangjával meghódította a világot. Hazánk legismertebb énekművésznőjével születésnapja alkalmából beszélgettünk. Elolvasom