Írások

Cikkek, írások az elmúlt 30 évből

Jótékonysági est a Bartók Béla Kollégium javára

2007. december 2-án a Zeneakadémia nagytermében jótékonysági gálaesten lépett fel Sebestyén Márta, amelyet a Bartók Béla Kollégium hajdani és jelenlegi diákjai szerveztek, rendeztek a kollégium anyagi támogatására. Elolvasom


Sebestyén Márta énekkel köszönte meg a kitüntetést

Pannonhalma - A monostor védőszentjére emlékeztek pénteken a bencések. A hagyományos Szent Márton-díjat idén Sebestyén Márta énekes vehette át Várszegi Asztrik püspök főapáttól. Elolvasom


Gyógyító népzene Sebestyén Mártával

Vizitdíj nélkül felírná minden bajra a magyar népzenét – mondta debreceni fellépésén Sebestyén Márta. Teltházas koncertjén a Dűvő zenekar kísérte, mely ugyanolyan otthonosan mozgott minden tájegység muzsikájában, mint a világszerte ismert népdalénekesnő, aki előző este még Damaszkuszban forgatott egy karácsonyi műsorhoz. Ahogy a világ minden táján, így Debrecenben is nagy lelkesedéssel fogadta a közönség az énekesnőt és a magyar népzenét. Elolvasom


„Nagyon sok énekelnivalóm van még...”

Édesanyja, Farkas Ilona népzenekutató volt. Beszélni még nem tudott, amikor már hallás után kristálytisztán énekelt. Hétévesen szerepelt először lemezen, azóta majdnem hetven hanghordozón hallható a hangja. Sebestyén Márta csaknem harminc esztendeje a magyar kultúra nagykövete. Ismerik és szeretik bármerre jár a világon, de csak itthon érzi magát otthon. Elolvasom


Arany torkú kultúra követe

Világhír, számos állami kitüntetés, a „legjobbak” díja gazdája - és lehetne sorolni. Ha dalolni kezd, ajkán eleink összes dallamkincse ott ragyog, s ha mesélni kezd, árad, mint a nép dala, melyből vétetett, s éneke és szavai nyomán eljutunk őseink „tiszta forrásához” . Torkából mindaz az erő, hit és tisztaság tör fel, mely ébreszti-éleszti nyelvében és zenéjében kincsekben bővelkedő népünket. Talán nem nehéz kitalálni, hogy e bevezetőben Sebestyén Mártáról beszéltünk. Sebestyén Mártáról, aki ősszel Kínába viszi a magyar népdal érzelmi gazdagságát, talán nem is a mi zenénktől idegen világba. Ennek kapcsán beszélgetünk muzsikáról, népekről és művészetről. Elolvasom


CLIP – DVD a népzene és a műzene találkozásáról

Sebestyén Márta, a Muzsikás Együttes, valamint a Danubia Szimfonikus Zenekar közös (2004. október 11-én a Liszt Ferenc Zeneakadémia Nagytermében rendezett) koncertjét örökíti meg a CLIP címet viselő DVD. Szellemes a borítója: gémkapocs fogja össze a szereplőkről készült fényképeket. A korong hangjukat, hangjaikat fogja össze. Elolvasom


Sebestyén Márta születésnapjára

Láttam és hallottam színpadon. Televízióban és rádióban. De az igazi találkozásunk a Litea könyvesboltban volt: erdélyi vendégeket üdvözölt és a végén váratlanul dallal köszöntötte őket. Elolvasom


Kossuth mellett a tisztaszobában

A ma élők közül ő az egyik legismertebb magyar a világon. Viszi a hírünket, a dalainkat, felragyogtatja kincseinket. Szeretik, szeretjük. Ismerik. Ismerjük? Egy együtt töltött és átnevetett nap után azt szerettem volna, ha kiderül: Sebestyén Mártát nem csak akkor jó hallgatni, amikor énekel. Elolvasom


Hangjával betölti a templomot

Számos miskolci fellépése után első itteni önálló koncertjére készül a világhírű énekes, Sebestyén Márta. Elolvasom


SEBESTYÉN MÁRTA énekes

Sebestyén Márta. Mit lehet róla mondani? Világsztár, muzsikus, csodálatos ember. Mikor kezdett énekelni? Elolvasom