Írások
A zene elég
Beszélgetés Sebestyén Mártával
Október 2-án a Művészetek Palotája ad otthont Sebestyén Márta lemezbemutató koncertjének. Az új lemez címe Nyitva látám mennyeknek kapuját. Istenes és világi énekek hallhatóak rajta. A művészt a műsor születéséről, a népzene mai helyzetéről, a zenei nevelésről, egy világzenei albumról és a közeljövő eseményeiről kérdeztem.
Az új lemez műsora négy évvel ezelőtt született. A velencei Redentore fesztiválon léptem fel, a Giudecca szigetén álló Megváltó Krisztus templomban. Olyan énekek közül válogattam, amelyeket mélyen hívő, egyszerű falusi emberek között gyűjtöttem.
Kik a zenésztársai ebben a műsorban?
Két ifjú muzsikus Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás. Matyi egészen fiatal, de a szülei táncházas nemzedékként élték az életüket és ő is ebben nőtt fel. Dongó szintén sokoldalú, tehetséges ember. Jóleső érzés két ilyen friss gondolkodású alkotótárssal együtt zenélni.
Ha kísérő együttesről van szó, talán a legtöbb ember a Muzsikást kapcsolja az Ön nevéhez.
Sokat énekeltem a Muzsikással, mai is vannak közös fellépéseink, de nem vagyunk összenőve. A Dűvő és a Vujicsics együttessel is fellépek, de gyakran koncertezem a Gryllus fivérekkel is. Az énekhang, a gondolkodás és a lélek szabadsága az egyetlen luxus az életemben, amihez ragaszkodom. Nem voltam és nem leszek lekötelezettje senkinek. Nyílván ez a magatartás anyagi hátránnyal is jár. Azonban felemelő érzés, hogy ebben a világban, ahol mindenki mindenkinek vazallusa, én ezt megtehetem.
Ez bátorság is ebben a világban.
Igen, főként azért mert két gyermekem van, akiket még fel kell nevelnem. És nincs másom ehhez, mint a hangom, amire nagyon kell vigyáznom. Csak úgy tudok vigyázni rá, ha béke és nyugalom van bennem. Nem véletlen, hogy akinek lelki baja van, annak elmegy a hangja is. Régen az emberek az összes bánatukat kiadhatták az éneklésben. Akár egy altató közben is. Egy néni mondta egyszer: A kicsi bubának mindegy volt, én meg jól kipanaszoltam magamat. Minden bajra a nép réges-régen fölfedezte a gyógyírt. Ehhez hozzátartozik az is, hogy régen az emberek jobban figyeltek egymásra. Senki nem volt magára hagyva, közösségben éltek.
Önnek milyen éltető közössége van? Mi az a forrás, amiből táplálkozik?
Elsősorban az éneklő emberek közössége, hiszen tőlük gyűjtök, tanulok. Legkorábbi meghatározó élményem Csempeszkopács, Édesapám szülőfaluja, ahol gyermekkoromban a nyarakat és szünidőket töltöttem. Megkapóan szép a falu híres, Árpád-kori temploma. A családom felmenői több száz évre visszamenőleg ebben a templomban imádkoztak. Ezért is volt fontos, hogy ezzel a lemezzel nekik is emléket állítsak. Minden, ami hit és közösség, az számomra ehhez a templomhoz kötődik.
Hit és ének viszonyáról tartja a mondás: aki szépen énekel, az kétszeresen imádkozik. Az Ön élete olyan, mint egy szép imádság.
Nagymamám mondogatta mindig: „Akinek az Isten hangot adott az használja!” Használni nem csak magunk örömére, hanem mások javára is!
Akinek adott a Teremtő, az jutasson belőle másoknak is. Meggyőződésem, hogy arra születtem, hogy adhassak valamit, amit én is úgy kaptam. Hálás vagyok érte a Fennebvalónak. Sok nyilvános elismerést kaptam már, de nagy örömmel töltenek el az olyan levelek, mint amit a születésnapomon kaptam egy háromgyerekes fiatalasszonytól. Megköszönte nekem, hogy az énekeken keresztül szebbé, élhetőbbé tettem az életét. Az ilyen köszönetek nekem is erőt adnak.
A népzene mai helyzetét illetően van, aki borúlátó, van, aki derűlátó. Önnek mi a véleménye?
A táncházak elindulásának idejéhez képest jó a helyzet. De nézzük meg az iskolai énekoktatást, az borzalmas. Kodály egyik szeme biztosan nagyon sírna, ha elmenne egy iskolai énekórára, a másik nevetne, ha látná a táncházakat. Hiszen életében nem tapasztalhatta meg a táncház mozgalom elindulását, fejlődését, ami ma is él.
Ön szerint mit lehetne tenni azért, hogy az iskolai énekoktatás színvonala javuljon?
Sajnos nincs megfelelő tanárképzés sem. Ez nem új probléma. A lassú mélyrepülésnek azonban most értük el azt a pontját, ahonnan nincs tovább. A fiam, aki gimnazista, nagy örömmel mondta tegnap, hogy nincs többé énekóra. Jó és szép élmények helyett csak kínlódtak. A nyáron kisebbik fiammal és zenész barátainknál egy hétig Görögországban voltunk egy hegyi faluban. A fiam, aki öt éve becsületesen bőgőzik, azt mondta: Nahát anya, én most már egészen másképp fogok hozzányúlni a nagybőgőmhöz. Megérezte, hogy milyen jó dolog együtt játszani. Ha nincs egy gyereknek ilyen találkozásélménye, akkor ne is várjuk el, hogy az értékes zene felé fordul. A nagyobbik fiamon is érzem - aki éppen most éli legvérmesebb kamaszéveit és számomra hallgathatatlan zenéket hallgat - hogy amit kicsi korában magába szívott, az benne is van. Nem veszítette el, igenis megérinti Vivaldi például. A gyerekeknek találkozniuk kell lélekemelő szép zenékkel, lehetőleg minél fiatalabb korban. A fiaimra visszatérve el kell mondanom azt is, hogy egyikőjük sem énekel. Nincsen velük született biztos hallásuk. Az emberek elvárnák tőlük. Azonban ők nem én vagyok, ami pedig nem sajátjuk, azt nem szabad erőltetni. Maguk választották a hangszert is. Ebbe én nem szóltam bele. A zenével való találkozás lehetőségét meg kell adni, de erőltetni semmit sem szabad.
A nyáron megjelent egy világzenei album: a Big blue ball, ami Peter Gabriel ötletéből született. Számos híres muzsikus hallható ezen a lemezen a világ minden tájáról. Ön is énekel rajta. Mi is ez pontosan?
Ez a lemez a semmiből tűnt elő az idén. Története 1996-ra nyúlik vissza. Nagy kék labda, vagy ahogy mi mondanánk, a Nagy kék bolygó a címe. A Földünkért való aggodalom hívta életre. Kísérlet volt arra is, hogy a világ különböző tájairól ki, kivel hogyan találja meg a hangot. Négy másik zenésszel együtt improvizáltunk úgy, ahogy a dzsesszben szokás. Egy nyolcperces zenei párbeszéd lett belőle. Amikor vége lett, csend lett, senki nem szólalt meg, végül Peter Gabriel azt mondta: Angyal szállt át a szobán. És hozzátette: Rivers, azaz folyók lesz a címe. Én pedig ledöbbentem, hiszen A Tiszáról a Dunára foly a víz kezdetű csángó népdallal indítottam az éneket, időnként furulyámmal is megtoldva. Ez is mutatja, hogy egymás megértéséhez a zene nyelve elég.
Mi a véleménye erről a divatos gyűjtőfogalomról, amit világzenének neveznek?
A világzene üzleti kategóriaként működik a világban. Én az ősi kiindulási alapban hiszek és abban, hogy a tehetséges emberek, mint például Peter Gabriel és társai, abból sok mindent ki tudnak bontani. De azért ehhez ízlés is kell. No meg intelligencia, kultúra. Számomra az igazi világzene az, ha egyik népzene a másikkal találkozik. A magyar népzenének annyi rétege van, hogy bárhová megyek, mindenhol tudok valamelyik rétegével kapcsolatot teremteni. A japánok érdekesek ilyen szempontból. Hiszen a mi ősi, pentaton dallamvilágunk hasonló az övékhez. A Honda cég támogatásával, születik meg ez a mostani lemez. Hozzáteszem, engem egyetlen gazdag magyar mecénás nem támogatott még. A japán igazgató úrtól tudom, hogy zenénk hallatán gyermekkora ősi dallamait vélte felfedezni. Különös ez az ősi, mélyről jövő lelki rokonság.
A közeljövőben milyen fellépései lesznek?
Szeptember 22-29-ig tart egy templomos turné a Gryllus testvérekkel. Erdélyben különböző felekezetek templomaiban a Tizenöt zsoltárt adjuk elő. A gyergyószentmiklósi örmény templomtól kezdve Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, Nagyváradon át sok helyen megfordulunk. Kísérletképpen egy román ortodox templomban is fellépünk.
Az új lemez bemutatója pedig október 2-án lesz a Művészetek palotájában, ahová szeretettel várok minden érdeklődőt.
Koncz Veronika (Fotó: Bókay)
