Írások

Hangjával betölti a templomot

Számos miskolci fellépése után első itteni önálló koncertjére készül a világhírű énekes, Sebestyén Márta.

Milyen érzésekkel készül a miskolci szereplésére?

Sebestyén Márta: Nagy várakozással és örömmel. Az elmúlt 30 évben rengeteg fellépésem volt a városban, de ez lesz igazából az első önálló koncertem. Ráadásul egy nagyon szép helyszínen, aminek külön örülök. Az Avasi templomot eddig csak kívülről csodáltam, most legalább belülről is megismerem, és végre megtölthetem énekszóval.

Milyen emlékek fűzik a városhoz?

Sebestyén Márta: Pályafutásom kezdetétől nagyon sok minden köt Miskolchoz. Mint említettem számtalan fellépésem volt már itt, és sok barátot szereztem. Miskolc jó bázisa a népzenének. Számos remek együttes működik a városban, amelyekkel baráti kapcsolatokat ápolok. Mindig szívesen utazom Miskolcra, gyönyörű környezetét, a várost körülölelő tájat pedig csodálatosnak tartom. Kis családommal számos alkalommal kirándultunk már a környéken.

Őriz-e emlékezetes történetet miskolci fellépéseiről?

Sebestyén Márta: A sok történet közül válogatni se lehet. Mindig emlékezetesek voltak számomra ezek a koncertek. Már a Sebő együttessel töltött idő alatt is. De a Kaláka Fesztiválok és az egyetemi rendezvények a legemlékezetesebbek számomra. Talán a Diósgyőri várban tartott koncertekre emlékezem a legszívesebben. Ott még az esőben elázni is érdemes volt. Főleg a közönség miatt, akik nemegyszer szintén kitartottak a végsőkig. Záporban is.

Mi a véleménye az operafesztiválról?

Sebestyén Márta: Csak gratulálni tudok Bátor Tamásnak és csapatának. Rendkívül fontos, hogy a régióban legyen egy ilyen komoly rendezvény, ami felpezsdíti az egész környék kulturális életét. Ezt nagyon ügyesen felépítették, a szervezés jó kezekbe került. Minden évben találnak egy fontos témát, apropót, ami köré felépítik a programot. Így van ez most is, a Kodály-évben. Jó ötlet volt az, hogy az operabarátokat is odacsábítják Miskolcra, akik így a népzenét is meghallgathatják. Sok zenebarát talán különben el sem jutna a városba, így viszont valószínűleg máskor is felkeresik, emellett bővül a törzsközönség. Bár ezzel a múltban sem volt gond. A miskolci zenebarátok és az egyetemi ifjúság kiváló, hozzáértő, hálás közönség.

Csak a fellépése idején lesz jelen, vagy a nézőtéren is viszontláthatjuk?

Sebestyén Márta: Sajnos csak a fellépés napján tudok Miskolcon lenni. Ebben az időszakban nagyon sok az elfoglaltságom. Másnap este már Budapesten lépek fel a Gryllus testvérekkel a Múzeumok Éjszakája keretében. Nagy rajongója vagyok a régi zenének, és remélem, hogy saját koncertem után azért részt tudok venni a Művészetek Házában a Káel Csaba rendezte előadáson. Talán jövőre tovább maradhatok.


(Észak-Magyarország - Szalóczi Katalin, 2007. június 21.)