Írások
SEBESTYÉN MÁRTA énekes
Sebestyén Márta. Mit lehet róla mondani? Világsztár, muzsikus, csodálatos ember. Mikor kezdett énekelni?
Túlzás nélkül mondhatom, hogy már magzati kortól, édesanyám ugyanis harmadéves zeneakadémiai hallgató volt, többek között Kodály Zoltán tanítványa, népzene főtanszakos. Természetesen én az ő testén keresztül már mindent hallottam, és vele együtt rezegtem, állítása szerint a szolfézsversenyt is együtt nyertük meg a főiskolán. A Zeneakadémia kollégiumában töltöttem életem első pár hónapját, míg a kedves szülőknek nem volt lakásuk, tehát áradt rám a zene az épület minden szegletéből.
A papa mivel foglalkozott, ő is muzsikus volt?
Édesapámnak nem volt közvetlen kapcsolata a zenével, sőt én soha életemben nem hallottam dudorászni sem. Sok nyelven beszélő közgazdász kutatóként gyakran utazott külföldre és különleges népzenei lemezeket hozott nagy örömünkre. Inkább édesanyámtól kaptam az indíttatást, és az ő dalos kedve meghatározta az én gyerekkoromat. Ének egyenlő öröm, boldogság. Így tudnám röviden összefoglalni az ars poeticáját.
Nyilvánvaló, hogy ha ilyen muzikális családból származik, akkor a zene csak úgy ragadt magára. Azonban az életrajza szerint nem végezett Zeneakadémiát, nem végzett ének tanszakot. Honnan jött ez a csodálatos hang? Az énekesnek általában képezniük kell a hangjukat. Maga csak kinyitotta a száját, és már ez a csoda jött ki a torkából?
Nyilván adottság, hogy milyen hanggal születik az ember. Hangszínem és érdeklődésem egyértelműen a népzene irányába terelt. Viszont a népdal, a népzene műfajában nem volt akkor olyan szintű oktatás, hogy ilyesféle képzést nyújtó főiskolát el tudtam volna végezni. Ugyanakkor például Romániában, Bulgáriában és egyéb országokban már voltak ilyen főiskolák ebben az időben. Szerencsére most már nálunk is kialakultak és működnek ezek az intézmények, de fiatal kezdő koromban még nem voltak, ma pedig már tanárnak hívnak ilyen intézményekbe. Őszintén megmondom, hogy a gyűjtések során a falvakban próbáltam ellesni ezt a hangtechnikát, és semmiféle énektanár soha ezt nem magyarázta el nekem. A legautentikusabb forrásból, gyűjtéseim során próbáltam ezt megtanulni.
Ennek van technikája, nem?
Igen, de azt elmagyarázni nem tudom, én ösztönösen énekelek és nagyon gyorsan rámragadnak az énekek. Ennek megtanitása külön tudomány!
Szóval maga leutánozta ezeket az embereket, akiktől eredetiben hallotta a népdalokat?
Beleszerettem különböző hangokba, előadásmódokba, ezek titkait próbáltam megfejteni.A titokfejtés persze egy életen át tart. Sok-sok tapasztalat árán képes az ember magához igazítani ezeket a szép dalokat. Én úgy beleszerettem 12 éves koromban egy moldvai csángó asszony hangjába, mint osztálytársaim a Rolling Stones-ba, ezt egészen komolyan mondom. Éjjel-nappal Anna nénit hallgattam, soha ilyen szép, bánatos, csipke-finom hangot nem hallottam, ezeket az élményeket kerestem a gyűjtéseim során is.
Először elkezdett dalokat gyűjteni? Elmegy valahová, akár Moldvába, akár Kárpátaljára vagy Törökországba, hall egy dalt, és akkor úgy érzi, hogy ezt mindenképpen le kell kottáznia?
Bartók, Kodály és más gyűjtők szorgalmas munkájának köszönhetjük azt a hihetetlen mennyiségű /több mint kettőszázezer/ felvételt, amely a Magyar Tudományos Akadémia archívumában található. Erre nagyon büszkék lehetünk, az ő munkájuk nélkül sehol se lennénk! Népzenegyűjtőink más nemzetek archívumait is gyarapították. Így Bartók Béla Anatóliában és Észak-Afrikában is gyűjtött. Neki és Kodály Zoltánnak sokat köszönhet a román és a szlovák népzenekutatás is. Én azonban nem tudományos indíttatásból, hanem érzelmi-zenei feltöltődés végett indultam el, mert az ember nem tud azonosulni, és közel kerülni valamihez, ha fizikai valóságában nincs jelen, és nem ismeri meg, hogy hogyan élnek azok az emberek. Ezt papírról, könyvből nem lehet mélységeiben megismerni.
Kivel járt dalokat gyűjteni?
Sok segítséget kaptam népzenekutatóktól, kollégáktól, legtöbbet Kallós Zoltántól Erdélyben. Ő mindig tudta, hova irányítson. Hol van éppen egy nagy esemény pl. lakodalom vagy egyéb énekes, zenés esemény, ami kíváló alkalom a gyűjtésre. Az ő ajánlása minden kaput megnyitott, nagy szeretettel fogadtak.
Már gyerekkorában is gyüjtött?
Magyarország jelenlegi határain kivül sajnos nem, mert jó darabig nem kaptam piros útlevelet, és ezért még a szomszédos országokba sem tudtam kimenni. A mai napig rejtély számomra, hogy vajon miért. Tehát 18 évesen jutottam el először Erdélybe, egy lakodalomba. Nagyon fontos tudni, hogy a gyűjtés helyszínén mire számithat az ember, elméletben ismernie kell az adott környék zenei nyelvezetét. Első felvételeimet Sebő Ferenctől és Halmos Bélától kaptam, ők akkoriban nyerték meg a Röpülj páva népdalversenyt. Utána ismerkedtünk meg, később kollégákká váltunk. Èdesanyám saját gyűjtései, elbeszélései és helyszíni lejegyzései elsö írott forrásaim voltak.
Mikor próbálta ki a hangját legelőször?
Ötéves koromban Kodály mesternek énekelhettem, kisiskolásként már lemezfelvételeim voltak. 12 éves koromban nyertem azt az iskolai népdalversenyt, ahol a zsűri elnöke Vikár László tanár úr volt.
Gondolom, a tanár úr elájult a hangjától.
Nem tudom, hogy elájult-e, de az biztos, hogy nagyon örült, és első díjként egy olyan lemezt kaptam ajándékba, amely válogatás volt az Akadémia archívumából. Én akkor hallottam életemben először, hogyan éneklik azt, hogy „Hej, Dunáról fúj a szél”, hogy a palócok másképpen énekelnek, mint a Dél-Dunántúlon. Ezeket a bartóki zenei dialektusokat akkor hallottam először a gyakorlatban.
Csodálatos, hogy ugyanaz a népdal százféleképpen szólhat ahhoz képest, hogy az országnak melyik szegletében vagyunk. Ezt olyan izgalmasnak találtam, hogy ezeknek a dallamoknak mindegyikét szóról szóra megtanultam, és azon a hangon, ahogy hallottam. Tehát énekeltem öregasszonyul, kislányul, dunántúliul, moldvai dialektusban, és ragadtak rám a dallamok. Mindenki azt kérdezi, Márti, ezeket biztosan keserves munkával tanulod meg, ugye? Meg kell mondanom, hogy nem, csak úgy rám ragadnak. Ahogy egy kisgyerek, aki önkéntelenül megtanulja, ami tetszik neki. Én pontosan így voltam a nyelvekkel is.
Mikor volt az első fellépése?
Ha az fellépésnek minősül, hogy ötévesen Kodály mester 80. születésnapján már háromszáz óvodás élén szólóban én köszöntöttem őt, és minden magyar gyerek nevében én köszönhettem meg a szép zenéket, amelyeket írt, akkor ezt nevezném az első fellépésnek. Emlékszem, nagyon megdícsért, és azt mondta, hogy ha mindenki ilyen szépen énekli a dalokat, akkor érdemes volt megírni. Attól kezdve pedig rendszeresen léptem fel az iskolatévében, a rádióban, a zeneakadémiai és filmharmóniás gyereksorozatokban, gyermekoperában, lemezfelvételeket csináltam. Tízéves koromig már három lemezfelvételen vettem részt. …
Megkeresték a feladatokkal?
Miután az édesanyám ének-zene tanár, olyan körökben mozgott, és olyan pedagógus kollégákkal volt kapcsolatban, hogy amikor jól éneklő, biztos fülű gyereket kerestek valahova, akkor engem mindig kiválasztottak. A népzene hitelesebb előadását úgy nagyjából 16 éves koromtól tudnám datálni, egyébként akkor lettem a “Népmüvészet Ifjú Mestere”, onnantól kezdve léptem föl mint népdalénekes.
Attól kezdve profinak tekintették, és ebből élt?
Nem tudom, mit értünk profi énekesen. Attól kezdve tartjuk-e profinak, hogy működési engedélyt kapott? Fogalmazzunk úgy, hogy mikor 18 éves lettem, kaptam egy működési engedélyt, és akkor már „hivatalosan“ is felléphettem. Akkor már kaphattam honoráriumot.
Sebőék és a többi népzenei együttes már régebb óta dolgoztak? Hallotta őket gyerekkorában is?
Gyerek voltam még, amikor a Sebő–Halmos duó feltűnt és egy egész mozgalmat indított el, fiatal énekesek, zenészek tucatjai követték őket - így én is! Meghatározó éveket töltöttem Sebőékkel, a 80-as évektől a legtöbbet a Muzsikás és a Vujicsics együttes kiséretében énekeltem. Sok zenei élmény köti össze ifjúságunkat.
Tudom, hogy sokfelé járt már a világon. Meséljen arról, hogy milyen élményei voltak például Észak-Amerikában?
A világ számtalan szegletébe eljutottam, egészen egzotikus helyekre is /pl. Új-Zéland, Ausztrália, Japán, Szingapúr, Tajvan, HongKong, Tunézia, Algéria stb./. A Távol-Keleten borzasztóan szeretik a magyar népzenét, és mély tisztelet övezi. De ez máshol is így van. Észak-Amerika számos államában léptünk fel /Kanada, USA/. Legutóbb a Coloradóban élő, nagyszerű, Grammy-díjas Takács-kvartettel. Bartókot, Kodályt és a műveikhez köthető népzenei programot adtunk elő olyan sikerrel, hogy az állítólagosan hűvös, klasszikus közönség állva tapsolt. Csodálatos érzés a magyar kultúrát közvetiteni szerte a világon.
Úgy tudom Ön is nyert Grammy-dijat!
A Deep Forest együttes Boheme cimű albuma Grammy-díjat nyert, ezen a lemezen három dalt is énekelek. A Marta´s Song azaz “Márta dala” több, mint 7 millió példányban fogyott el.
Az amerikai díjnak van folklór kategóriája?
Folklór kategória nincs. A Deep Forest-album világzene kategória alatt futott, és mivel mindenki az én hangomat hallotta benne, azt gondolták, hogy a Márti is kapott egy Grammy-díjat, de hát én ebből semmit sem láttam.
Ez a dal Az angol beteg című filmben csendült fel, milyen volt benne dolgozni?
Nem, a “Marta´s Song” Robert Altman “Prét-á-Porter” cimű filmjében hallható. Az „Angol beteg” egy külön történet. Nagyon érdekes és romantikus, bár részben fiktív story, hiszen a filmnek nem minden eleme egyezik a valósággal. Viszont sok ember úgy Magyarországon, mint világszerte ebböl a filmből ismerhette meg a hires Afrika kutató Almássy Lászlót. Tudtomon kivül a hangomba és az általam énekelt erdélyi népdalba beleszeretett a rendező és így vált a „Szerelem, szerelem” kezdetű népdal a film fő zenei motívumává. Tehát én úgy kerültem bele, mint Pilátus a krédóba. Megtudtam utólag, hogy én vagyok az „angol beteg”.
Szóval nem is a filmre énekelt? Lemezről vágták be?
Lemezről vágták, de az viszont igaz, hogy kihívtak a stúdióba további felvételekre, minek eredményeképpen egy másik meghatározó dallamot a kinti stúdióban énekeltem fel. A zeneszerzőnek voltak külön kivánságai is, de ezek idegenek voltak számomra. Én csak a saját belsö hangomra támaszkodva tudok igazán azonosulni egy témával.
Hogyan történt? Mondták, hogy itt van a dallam, és tessék elénekelni?
Igen, egy rendkívül romantikus, furcsa, áradó, olaszos, slágeres zenét kellett volna elénekelnem úgy, hogy az szerintük “magyar” legyen. Ez fából vaskarika lett volna. Érdekes módon a felvételek közben látván az egyik képet, amikor a halott asszonyt kihozza Ralph Fiennes a barlangból, spontán elkezdtem énekelni egy felvidéki népdalt, azt benne hagyták mondván, hogy ez így tökéletes. Ebböl lett a “Catherine´s lullaby”.
Én nagyon szeretek egyébként kortárs művekben filmesekkel és képzőművészekkel közösen valamit kitalálni, mert szerintem sokat tudunk hozzáadni érzelmileg a produkcióhoz.
Ön dolgozik filmekben is?
Igen, gyakran megkeresnek. Sokszor tanácsot is kérnek, mert nem is tudják, mit akarnak. A megérzéseimre, érzelmeimre és a tapasztalataimra bízzák, annak alapján teszek javaslatot, hogy oda mit énekelnék, és végül is az lesz a megoldás.
Nézi a filmet, és elkezd énekelni?
Igen, így történik, és ez fordítva is működik, tehát hallok egy zenét, és azonnal látom a képeket. Már kicsi koromban is nagyon vizuális típus voltam, majdnem képzőművész lettem, fel is vettek annak idején a Képzőművészeti Főiskolára.
Festőművész szakra?
Alkalmazott grafikára jelentkeztem, és nagy vágyam volt, hogy esetleg könyveket illusztráljak, különösen gyerekeknek.
És nem sikerült?
Beláttam, hogy nem tudnám kellő intenzitással végezni a tanulmányaimat, hiszen akkor már a népzene volt az életem! Igy a képzőművészet marad örök szerelem!
Szeret rajzolni?
Még mai is nagyon szeretek, csak nincs rá időm. Tanáraim a megmondhatói, hogy az én füzeteim tele voltak firkálva. Különösen matek- és fizikaórákon rajzoltam sokat és rémülten lapítottam, nehogy felszólitsanak. Tanáraim megértőek voltak velem, utólag is köszönet érte!
Amerikában merre járt?
Amerikát már többször beutaztam keresztül-kasul. Hadd mondjam el büszkén, hogy most februárban lesz életünk egyik legfontosabb koncertje a Takács-kvartettel közösen a Carnegie Hallban, egy tíznapos koncertturné részeként.
Önálló estjük lesz a Carnegie Hallban?
Igen, Bartók nyomán címmel adunk koncertet. Nagyon izgalmas témáról szól, mégpedig, hogy hogyan találkozott a bartóki zene a népzenével. Sokan nem értik Bartókot, mert túl nehéz, de a népzenét ismerik, szeretik vagy fordítva. Túlságosan is elvontnak találják az ő zenéjét, és a klasszikus műveltségbe nem fér bele, hogy a népzenével megbarátkozzanak. Egy ilyen műsor kapcsán rájöhetnek a hallgatók, hogy Bartók zenéje teljesen érthető és szerethető.
Miért szereti Ön az ír muzsikát?
Jaj, miért ne szeressem, amikor ez egy fantasztikus zenei világ. Az írekből ugyanaz a tűz, ugyanaz a bánat árad, mint a magyarokból, mintha lelki rokonaink lennének. A mély melankólia és a panaszos dalok, valamint a tüzes tánczene egyaránt jelen van az ir népzenében. Szerintem nagyon sok a rokon vonásuk velünk, magyarokkal, én mindig nagyon otthon éreztem magam náluk.
Dolgozott már Írországban? Milyen az ír zene?
Igen, dolgoztam ír zenészekkel, lemezt is készitettünk Olyan érdekes, hogy a mi hajlításaink és a szép, díszített dalaink nagyon hasonlítanak az ír népdalok előadásmódjához. Meg is kérdezték, hogy nincs-e kelta vér bennem!
A japán muzsika is hasonlít a magyar népdalokhoz?
A muzsika nem hasonlít, ám a magyar népzenének nagyon sok rétege van, ezek közül a legrégibb pentaton dallamok, mint például a „Volt nekem egy kecském, tudod-e?”-igen ismerősnek hangzanak kínai és japán füleknek. Ott egyébként is távoli rokonaiknak tartanak bennünket. Egyébként újabb koncertmeghivásom van Japánba, boldogan készülök.
Akkor mostantól japánul kell tanulnia? Magyar dalokat kell énekelnie japánul?
Nem, nem. Magyar népdalokat fogok énekelni, és aztán japán népdalokat japánul, méghozzá azt is tájszólásban. Amikor a múlt év májusában itt járt a japán császár, Mádl Ferenc felkérésére rövid műsort adtam, amit a shizuokai rizsarató dallal fejezetem be. Láttam őfelsége és a császárné őszinte meglepődését, amikor egymásra néztek, mert shizuokai tájszólásban még nem hallottak magyar énekesnőt énekelni. Kézfogással gratuláltak!
Hány nyelven énekel?
Nem számoltam össze, hogy hány dallam raktározódik el örökre a fejemben szövegestől, tájszólásostól, nyelvvel, mindennel együtt. Azt mondják, hogy elég jó az akusztikus memóriám, valószínűleg ez is egy adottság. Úgyhogy én nem számolgatom, hányféle nyelven tudok, hanem gyermeki módon élvezem, és örülök annak, ha meg tudok tanulni egy szép dalt.
Ha meghall egy arab muzsikát, és az megérinti, vissza tudja adni a dallamát?
Igen, honnan tudta, hogy pont most szeretnék egy egyiptomi énekesnőtől egy gyönyörű szép altatót megtanulni?
Most kiutazik Egyiptomba?
Nem, van egy gyönyörű felvételem, majd segítenek tisztázni a szavakat, hogy nehogy valami halandzsát tanuljak meg. Most is a fülemben van az énekesnő hangja, a tónus, ahogy énekel. Nagyon közelinek érzem az előadásmódját. Én csak olyasmit tudok megtanulni, amihez úgy érzem, hogy közöm van, és ami hasonlít ahhoz, amit én is nagyon szeretek.
Van magán kívül ilyen énekes a világon?
Nyilván vannak egypáran. Vannak ilyen megszállottak, mint én. Nem tudom, hányan vannak, de azt igen, hogy én az élet kártyái közül azt a kártyát húztam ki, amire az van ráírva, hogy „mezei pacsirta”. Talán ezzel és erre születtem.
Milyen tervei vannak a jövőre?
Szeretnék még életem végéig – ami, remélem, azért még messze van –, minél többet énekelni, úgy, hogy az embereknek örömet szerezzek, és arra késztessem őket, hogy ők is megszeressék az éneklést. Sajnos az a tapasztalat, hogy nem éneklünk eleget. Leszoktatták az embereket az éneklésről, csak a zene passzív befogadása tapasztalható még úgy-ahogy. Az éneklés örömével, hagyományos alkalmakkor többnyire csak határon kívüli közösségekben találkozom. Nemrég Kárpátalján voltunk, és Erdélyben, Felvidéken ugyanezt tapasztaltuk. Valahogy jó lenne itthon újra meghonosítani, hogy az emberek énekeljenek.
Miért ment ki a divatból az éneklés?
Egyrészt azért, mert mindenhol ki volt írva, hogy énekelni, lármázni tilos. Pedig azelőtt hozzátartozott egy hangulatos, jó bulihoz, hogy az emberek énekeltek. A családokban is énekeltek, de hozzáteszem, akkor még nemcsak énekeltek, hanem beszélgettek is. Hol vannak már azok a jóízű nagy családi beszélgetések, amelyekről mindenki ábrándozik, és mindenkinek hiányzik, mert nincs rá időnk? Meg kellene újra teremteni ezeknek az együttléteknek az alkalmait, újra meg kellene tanulnunk ünnepelni, hogy szeressünk együtt lenni és minél többet együtt énekelni. Ez egészségesebb és szebb dolog lenne az életünkben, kevesebbet kellene pszichológusra költeni. Az én gyerekeim így nőnek fel. A születésnapok és a karácsony is énekléstől hangos!
Muzsikálnak is a gyerekek?
A gyerekeim tanulnak hangszert, érdekes módon a két kisfiam közül egyik sem énekel, most még egyelőre rejtegetik előlem ezt a tudományt. Lehet, hogy később fognak énekelni. Tízéves Szabolcs fiam nagybőgőn játszik, tizenkét éves Álmos fiam pedig csellózik. Nagymamájuk, anyukám tartja nekik a szolfézs-órát, úgyhogy nagyon szerencsések vagyunk.
Milyen muzsikát játszanak a gyerekek, népzenét vagy pedig rock and rollt?
Egyelőre klasszikus zenét, de aztán majd ki tudja, hova vezetnek a szálak?
Magát zavarná, ha rock and rollt játszanának?
Egyáltalán nem zavarna. Egy anyát szerintem csak az zavarhat, ha úgy látja, hogy a gyereke nem boldog, vagy nem találja a helyét a világban. Én azt szeretném, hogy ha olyasvalamit csinálnának, amiben örömüket lelik és a zenének helye volna az életükbe.
A világ melyik pontjára utazik legközelebb?
A már említett amerikai turné után Bejrút az úticél, a libanoni Al-Bustani fesztiválra van meghívásunk, márciusban a BBC szimfonikusokkal közös műsorunk lesz Glasgow-ban, szintén Bartók és Kodály műveivel és a népzenei repertoárral lépünk fel, majd Eötvös Péterrel Párizsban, ami szintén nagy és kiemelt jelentőségű koncert lesz.
Nagyrészt turnékra megy, vagy ezek egyedi fellépések?
Ezek nem olyan hosszú turnék, mint amilyenekre az emberek gondolnak. Nem vagyok távol hónapokig, mert nem tudnám a gyerekeimet itt hagyni ilyen hosszú időre. Maximum tíz nap, amit még el tud viselni az ember a családjától távol. Ebbe a tíz napba négy-öt-hat koncert fér bele. Európán belül viszont szívesen elmegyek egy-egy koncertre is.
Márta, nagyon szépen köszönöm, hogy eljött, a további munkájához sok sikert kívánok. Biztos vagyok abban, hogy sok díjat fog még megnyerni.
Én nem díjat szeretnék, hanem azt, hogy énekeljünk minél többet. Nekem ez lenne a legszebb jutalom!
Adja Isten, hogy sikerüljön!
