Írások
Sebestyén Márta születésnapjára
Láttam és hallottam színpadon. Televízióban és rádióban. De az igazi találkozásunk a Litea könyvesboltban volt: erdélyi vendégeket üdvözölt és a végén váratlanul dallal köszöntötte őket.
Néhány méterre, a hirtelen csöndben ott állt előttem ez a tüneményes nő. Gyönyörű volt. Szelíd szépség. És kigyúlt belső ragyogása az első népdal-hangok után. A lélek tündöklése. Kitüzesedő arca és homloka kivilágított sötét hajából, mint valami függönyön átderengő lámpa. Szemei égő lángok, belülről sugározva. Valami végtelen szomorúság, haza-féltés, aminek felszínét át- meg áttörte a kedves mosoly.
Azután meghajolt és örült, hogy boldogok vagyunk. Ajándékozott ma is, egyszerűen és szépen.
Milyen kapkodó, küszködő az életünk. Fontoskodó és nagyképű. Átlábolunk a hétköznapokon megállás nélkül rohanunk. De hová? Az összeesésbe és reménytelenségbe. Jó, hogy vannak kapaszkodók, felénk nyújtott kezek. Sebestyén Márta is ilyen menedék. Énekkel gyógyít, szép szóval bíztat, hogy ne féljünk. Énekeljünk magunk és a világ örömére, elég volt az egymás-bántása!
Gyönyörű hanggal megáldott művész. Dalaiban ott bujkál édesanyánk hangja, meg apánk búcsúszava. Virágének és balladás sors, egeken áthajló szomorúság és vidámság, más népek szívmeleg üzenete... Ha énekelni látom, patakcsobogást hallok, szélzúgást, lombon átszűrődő fény zenéjét, mert ő a tavaszi rét és az őszi erdő.
Hihetetlen, de 50 éves. Itt áll előttünk ünneplőbe öltözött szívvel. Misztikusan és egyszerűen, fenségesen és emberien. Kezdi legszebb népdalunkat. Tüzes az arca, ég a szeme, és észrevétlenül megfogja a kezünket: vezet bennünket meredek ösvényeken. Köszönjük, kedves Márta. A Jóisten éltesse és tartsa meg nagyon sokáig.
Fenyvesi
