Írások
„Sokszor azt gondolják rólam, hogy erdélyi vagyok”
Szeptember 23-án este a kolozsvári Szent Mihály-templomban kezdte meg rendhagyó erdélyi koncertkörútját Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Sebestyén Márta a Tizenöt zsoltár című műsorukkal. Rendhagyó, mivel az összesen hét helyszín mind Isten háza, és mindegyik más vallást képvisel. A zsoltárokat megzenésítő Gryllus Dániel, a Kaláka együttes egyik alapító tagja. Elmondása szerint nagyon büszkék arra, amit Kányádi Sándor fogalmazott meg: sikerül kimuzsikálniuk a versben lévő eredeti dallamot. A Tizenöt zsoltár esetében ehhez hozzájárult Sebestyén Márta, „a magyar kultúra nagykövete” is. A művésznővel interjút készítettünk.
– Mióta zenél együtt a Gryllus testvérekkel?
– Tizenkét éve. Már akkor is ilyen kopaszok voltak, de akkor is szerettem őket. Az ember olyannal tud csak együtt énekelni, muzsikálni, akivel tényleg jóban van, lelki társai. Máshogyan nem megy. Pláne egy ilyen intim műfajban. És én nagyon-nagyon régóta szeretem őket, mint zenészkollegákat. Nagyon szeretem a zenéjüket, az elhivatottságukat, hogy a költészetet szeretnék a legkisebbtől a legnagyobbig eljuttatni, és ezt már negyven éve teszik a legnagyobb szeretettel és alázattal. Mondhatni generációk nőttek fel kazettáikon, vagy például a magyar népmeséknek a zenéjén is, és persze a gyönyörű szép megzenésített verseken – a saját gyerekeim is. Otthon, a minden esti mese után mindig volt egy kis Grimbusz Dani meg Grimbusz Vili, ahogy a gyermekeim hívták őket. Aztán eljött az a pillanat, amikor megkérdezték, hogy nem volna-e kedvem ezen az anyagon velük együtt dolgozni, mivel ezt már ők úgy gondolták el, hogy beleképzelték az én hangomat és az én népdalos világomat is. Azért is lett talán ilyen. Nagyon örültem ennek a felkérésnek. És ennek a mostani koncertsorozatnak is, hiszen ez tényleg egy olyan tartalmú műsor és olyan zenei világ, hogy bármelyik felekezet templomába elvihetjük és éppen ez a cél. Pontosan ezt szeretnénk, hogy ne szétváljanak az emberek, hanem egy kicsikét jobban közeledjenek egymáshoz.
– Mit szól azokhoz a véleményekhez, melyek szerint egyre csökken az igény a népdalok vagy a Kaláka együttes által közvetített világ iránt?
– Nem igaz, hogy erre nincs igény. Én a magam részéről egyszerűen nem vagyok másra képes, és én bízom benne, érzem, hogy meg lehet fogni a gyerekeket is, és minden korosztályt tartalmas, nívós zenével és mondanivalóval.
– Gyűjtőutak, fellépések, látogatások nyomán bizonyára kialakult egy „Erdély-képe”. Milyen a viszonya Erdélyhez?
– Azt sem tudom, hogy lehet ilyet kérdezni, mikor az embernek ugrál a szíve, ha csak kimondja: Erdély. Például a múlt hétvégén Görögországnak egy különös vidékén jártam, ami nagyon hasonlít Erdély hegyeihez és a Székelyföldhöz. Az ipiroszi hegyekről van szó, ahol egy nagyon különös nép lakik, mely nagyon büszke, öntudatos és na-gyon harcos. Olyan fájdalmas, szép szemeik vannak, olyan táncaik, hogy állandóan az jutott eszembe, mikor hallottam a zenéjüket, hogy ez egy olyan táj lehet, mint Erdély és végül, huszonöt év után eljutottam oda a múlt héten és láttam, hogy ez tényleg olyan. Ott aztán végig azt mondogattam nekik, hogy gyertek Erdélybe, ti ott nagyon otthon éreznétek magatokat. Úgyhogy én most várom a görög barátokat, hogy jöjjenek el ide egyszer velem, mert én már megnéztem az ő hazájukat, és az szerintem olyan jó, mikor az ember otthon érzi magát valahol. Tehát az én lelki világommal, a meggyőződésemmel, gondolataimmal nagyon talál.
Nagyon sokszor kérdezik tőlem, hogy: „Ugye Márti, maga erdélyi?” Valamiért azt gondolják, az én habitusomból meg az én gondolkodásomból, hogy ide valósi vagyok. Ez mondjuk nagyon megtisztelő, mert akkor ez egyszersmind engem minősít is. Én ezt vállalom, bár igazából a családom mindkét ága „kis-magyarországi”.
– Honnan származik pontosan?
– Anyukám alföldi, apukám pedig az Őrségből származik. Ő amúgy azt állítja, hogy a nyolcszáz éve odatelepített határőrszékelységnek lehetünk a leszármazottai. Hát mégis csak lehet benne valami! Mondták is, hogy: „Márti, te olyan makuly fehérnép vagy, mintha székely volnál!” Úgyhogy még a végén igaz lesz. Én vállalom. Azt gondolom, hogy az embernek a teljes Magyarország a hazája, tehát határoktól függetlenül. És amerre jár azt viszi magával, hordozza és kész. Olyan boldog vagyok, amikor megismertethetek egészen távol élő embereket Erdéllyel, hogy aztán ők mondják a legnagyobb örömmel: „Milyen gyönyörű volt, csodálatos!”. Csak azt kell ugye elérni, hogy el is jöjjenek.
– Sokfelé ma sem tudják, hogy Erdélyben élnek magyarok. Magyarországon pedig sokaknak csak a rendszerváltás jelentett „megvilágosodást” ezen a téren.
– Az elég szomorú, hogy ugye úgy nőttek föl generációk, hogy abszolút nem tudták, hogy határon túl létezik magyar ember, és akkor azt mondják, hogy: „jé, ezek a románok egész jól tudnak magyarul”. Az én családomban ez nem így volt és én azt hittem, hogy minden más családban is tudják ezt, csak ugye az iskolában nem volt szabad ilyesmiről beszélni, mert akkor irredenta vagy, meg ilyen vagy, meg olyan vagy.
Gimnazista koromban már énekeltem népdalokat, meg a népművészet ifjú mestere voltam, és mindig csúfoltak. Széki népviseletben jártam iskolába Budapest kellős közepén, és vesszőkosárban vittem a tankönyveimet. Természetesen hülyének néztek, s azt mondták, hogy: „jaj de helyes kis matyó kislány!”. Ezen is megdöbbentem, hogy nem tudják az emberek, hogy a magyar népviselet az nagyon sokféle, mint ahogy a tájszólás, a nyelvjárások, az ének, a zene. Sok-sok dialektus van. Hát nem tudják! Azt tudják, hogy matyó vagy kalocsai és kész. Úgyhogy én öntudatosan jártam a Radnóti Gimnáziumba, az én kis széki ruhámban és akkor kaptam ilyen kis cetliket, hogy: „Hajrá Sebestyén! Vissza Erdélyt!” Ekkor már azt sem tudtam, hogy: most provokálnak, vagy teljesen bolondnak néznek. Ennyire futotta a dolgoknak a felismeréséből. Azt viszont megállapíthatom, hogy én nem tudom, hogy ők most mit csinálnak, de az osztálytalálkozón csupa fanyar pofát látok. Én pedig ugyanazt csinálhatom, amibe annyira beleszerettem még diákkoromban és ez nekem végtelen nagy öröm. Úgyhogy szerintem én jártam jobban.
2008. október 2. (www.hun-info.hu)2
